maxval2015: A harmadik bolgár állam II.

Bulgária a felszabadulástól az I. világháborúig.

Bulgária visszállítása államként 1878-ban kezdődött, s 1879-ben fejeződött be.

Az 1879-ben összehívott első parlament elfogadta az első írott bolgár alkotmányt, s megválasztotta a bolgár uralkodót, I. Alekszandar fejedelmet.

1879 júliusában megválasztásra került az első bolgár kormány, ezzel az orosz katonai közigazgatás átadta a hatalmat a választott bolgár hatóságoknak.

Az első két kormány konzervatív, erősen oroszpárti. A kormány egyik tagja - a hadügyminiszter - egy orosz tábornok, egészen 1885-ig a bolgár hadügyminiszter mindig orosz nemzetiségű. Ezzel párhuzamosan a kormány igyekszik Oroszország mellett Németországgal és Ausztria-Magyarországgal is baráti kapcsolatokat kiépíteni.

Súlyos problémának bizonyul a földkérdés. Az orosz-török háború során a török lakosság nagy része elmenekül, azonban a háború után egy részük - miután a bolgár hatalom nem tiltja ki az országból a törököket, szemben pl. Szerbiával - visszatér, viszont időközben az üresen maradt földjeiket bolgár parasztok vették tulajdonba. (A török uralom alatt a földek nagy többsége a szultán tulajdona volt, azt csak használatba lehetett átvenni.) Végül az összes török állami földet újraállamosítják, kivéve a muszlim felekezet földjeit, s azt az államtól vehetik meg a parasztok. Bár ez megoldja a problémát, a későbbiekben új, súlyos problémát okoz: a parasztok tömegesen eladósodnak, mivel hitelt kénytelenek felvenni a földek megvételére.

Szintén gondot okoz a banditizmus az országban. Bűnbandák alakulnak ki az ország egyes részein, ezek egy része törökökből és muszlimokból áll, akik nem fogadják el az új hatalmat, de vannak bolgár bandák is, ezek jellemzően volt törökellenes felkelők, akik az ország felszabadulása után az új helyzetben bűnbandává alakulnak át, s fosztogatással igyekeznek megélni. Egyébként a törökellenes felkelők legnagyobb részével nincs gond, belőlük alakul meg a Bolgár Hadsereg. A fosztogató bandákkal való teljes leszámolás még 10 évet vesz igénybe.

A konzervatív kormányok fontos eredménye a Bolgár Hadsereg megalapítása, bár ezt a berlini megállapodás tiltja, az csak rendőrség megalapítását teszi kilátásba, de a nagyhatalmak nem reagálnak a megállapodás megsértésére (Oroszország pedig támogatja a hadsereg létrehozását). Ez - mint említettem - megoldja a volt bolgár felkelők kérdését is, akik dolog nélkül maradtak a felszabadulás után, így most ők lesznek az új hadsereg alapítói.

1880-ban kerül hatalomra a liberális párt. Igyekeznek egyesúlyozni Oroszország és Ausztria-Magyarország között, ez a két ország játssza akkoriban a legnagyobb befolyást Bulgáriában. A bolgár kormány megalapítja - az orosz nyomás ellenére - a független bolgár nemzeti bankot, s bevezeti a bolgár levát, melynek árfolyamát a francia frankhoz rögzíti, ezzel Bulgária társult államként csatlakozik a XIX. századi "eurózónához", azaz a francia vezetés alatt álló Latin Monetáris Únióhoz. (Bulgária egészen 1916-ig tagja marad a Latin Monetáris Úniónak,)

Súlyos probléma alakul ki Angliával a bulgáriai vasútvonalak miatt, azok ugyanis egy angol cég tulajdonát képezik, az illető cég még a török uralom kap koncessziót a vasútépítésre (az első vonal 1865-ben épül meg, Rusze és Várna között), míg a bolgár állam szeretné saját kézbe venni a vasútépítést. (Végül 1888-ban sikerül államosítani a vasútakat, miután a bolgár kormány megegyezik Hirsch báróval, a kor egyik legggazdagabb zsidó iparfejlesztőjével, aki időközben átvette az angol cégtől a vasútak irányítását.)

1881-ben az uralkodó, I. Alekszandar vezetésével puccs történik, a fejedelem szeretné átvenni a teljes hatalmat, arra hivatkozva, hogy a liberálisok és a konzervatívok pártharcai a csődbe viszik az országot, így a parlament beleegyezése nélkül új kormányt nevez ki, élén a volt hadügyminiszterrel, egy orosz tábornokkal. A fejedelem 7 évre szeretné hatályon kívül helyezni az alkotmányt, ezért új választásokat ír ki, melyet hívei meg is nyernek. 1881 középétől egy éven keresztül maga az uralkodó tölti be személyesen a miniszterelnöki posztot, támogatói a konzervatív pártiak és orosz tisztek. A fő ok erre Oroszországban a cár meggyilkolása, melyet a bolgár fejedelem úgy értelmez, hogy az alkotmányos monarchia káros, így erősíteni kell az ország alkotmányos rendjében a monarchikus elemeket, a demokratikus jellemzők rovására, többek között ezentúl a kormányfő kinevezése kizárólagos fejedelmi jogkör lesz (szemben az alkotmányos szabállyal, mely szerint a kormányfőt mind a fejedelemnek, mind a parlamentnek jóvá kell hagynia).

1882-től a represszív intézkedések csökkenek, megszűnik többet között az 1881-ben bevezetett cenzúra. Ezzel együtt szigorodik a választójogi törvény: a korábbi műveltségi cenzus mellé vagyoni cenzus is bevezetésre kerül a választójog feltételeként.

1883-ban a kormány úgy dönt, ezentúl a Bulgáriában szolgáló orosz katonatisztek a Bolgár Hadsereg parancsnoksága alatt állnak.

1884-ben a liberálisok nyerik meg a választásokat, céljuk az alkotmány hatályának visszállítása. A kormány kisajátítja a földeket az összes olyan török tulajdonostól, aki nem él az országban. Az orosz érdekek ellenére, vasúti megállapodás kerül aláírásra Ausztria-Magyarországgal, ennek eredménye a mai is létező vasúti infrastruktúra nagy része a Balkánon. A bolgár-orosz viszony súlyosan megromlik, 1885-ben Oroszország hazahívja az összes Bulgáriában szolgáló orosz tisztet, ami súlyos csapás Bulgáriára, mert így a Bolgár Hadsereg tábornokok és főtisztek nélkül marad,

A kormány nagy sikere az egyesülés sikeres levezényláse Kelet-Ruméliával, majd ennek nemzetközi elismertetése. 1886-ban Kelet-Rumélia - mely hivatalosan az Oszmán Birodalom autonóm tartománya - önhatalmúlag felmondja saját jogi státuszát és bejelenti csatlakozását a Bulgáriai Fejedelemséghez. A kedvező nemzetközi helyzetben a két terület egyesülése sikeresnek bizonyul, a nagyhatalmak elfogadják a két terület perszonálúnióban való egyesülését, megtartva az oszmán szultán alatti státuszt. Formailag, hogy ne adjanak precedenst további határváltoztatásokra, a nagyhatalmak a fenti perszonálúniós fikciót találják ki, valójában azonban a gyakorlatban Kelet-Rumélia Bulgária része lesz minden szempontból. (Ez a jogi fikció egészen 1908-ig tart.)

Az egyesülés azonban Oroszország megkérdezése nélkül történik, amit az orosz cár - bár elvben ő is támogatja azt - súlyos sértésnek, a felszabadított bolgárok "hálatlanságaként" él meg, így ettől kezdve megszakítja a kapcsolatot a bolgár fejedelemmel. Ennek ellenére Ausztria-Magyarország a Bulgáriai Fejedelemség és Kelet-Rumélia egyesülését titkos orosz akciónak véli, amire válaszként az akkor osztrák-magyar befolyás alatt áló Szerbiát ráveszi, indítson háborút Bulgária ellen. A háborút azonban – teljesen váratlanul – Bulgária nyeri meg, aminek értékét külön emeli az, hogy - az orosz tisztek hazamenése miatt - a bolgár hadseregben nem volt főhadnagynál magasabb rangú tiszt.

1886 augusztusában oroszbarát bolgár katonák puccsot hajtanak végre az uralkodó és a kormány ellen. Kormányfőnek Klimentet, Veliko Tarnovo érsekét nevezik ki, aki egyben a konzervatív párt egyik vezető politikusa is. A puccs ellen ellenpuccs történik az ellentábor által pár nappal később, mely visszállítja I. Alekszandar hatalmát, mely azonban csak pár napig tart. Végül az uralkodó lemond, s Bécsbe távozik. (Onnan Grazban lévő birtokára megy, ahol 1893-ben bekövetkezett haláláig él. 1893-ben testét Szófiába szállítják, ahol mauzóleumot építenek számára. A mauzóleumot a kommunista hatalom sem rombolta le, az ma is létezik, csupán 1946-1991 között le volt zárva a látogatók elől.)

I. Alekszandar mauzóleuma

Mindezek után Oroszország 1886-ban megszakítja a diplomáciai kapcsolatot Bulgáriával, az csak 10 évvel később áll helyre. Közben Bulgáriában kormányzótanács alakul 1 évre, Sztefan Sztambolov, későbbi kormányfő vezetésével, aki az ellenpuccs egyik vezetője volt.

A bolgár parlament 1886 végén megpróbál új uralkodót választani Valdemar dán herceg személyében, aki azonban - az orosz cár felhívására - pár nap múlva lemond a bolgár trónról. Végül 1887 júliusában sikerül új bolgár fejedelmet választani a Száz-Koburg-Gothai ház magyar ágából származó Ferdinand von Sachsen-Coburg-Gotha-Koháry személyében, aki I. Ferdinánd néven foglalja el a trónt.

1887-1894 között a kormányfő a Sztefan Sztambolov. Politikája alapvetően oroszellenes, amivel párhuzamosan Angliával és Ausztria-Magyarországgal igyekszik szövetségesi kapcsolatokat kiépíteni. Emellett törökbarát, azaz rendezni kívánja a kapcsolatokat az Oszmán Birodalommal, ezáltal megpróbálva a bolgár pozíciót erősíteni Szerbiával és Görögországgal szemben. Kormánya fejleszti az ipart és az oktatást (1888-ban nyílik meg az első bolgár egyetem). Sztambolov oroszellenes iránya eleve ellenségévé teszi az oroszpártiakat Bulgáriában, diktátori stílusa miatt pedig a vele egyetértők között is hamarosan sikerül népszerűtlenné válnia. 1894-ben magánéleti botrány miatt kénytelen lemondani, amit az uralkodó is igyekszik kihasználni az Oroszországgal való kapcsolatok megjavítására. Lemondása után pár hónappal Sztambolovot Szófia központjában megölik oroszpárti bolgár összeesküvők.

1894-től javulnak a bolgár-orosz kapcsolatok. Az orosz cár hivatalosan elismeri Ferdinánd bolgár fejedelmet. A katolikus vallású Ferdinánd elsőszülött fiát, a bolgár trónörököst, Borisz herceget az ortodox egyház szertartása szerint keresztelteti meg (válaszként a római pápa kiközösíti Ferdinándot), ami miatt viszont az orosz cár ismét engedélyezi orosz katonatisztek részére, hogy szolgálatot vállaljanak Bulgáriában. A kormány folytatja elődje iparfejlesztő politikáját, viszont a felvett hatalmas külföldi hitelek pénzügyi válságot idéznek elő.

Ferdinánd fejedelem/cár fiatalon

1903-ban kitör a törökellenes felkelés Macedóniában, melyet azonban a bolgár kormányzat nem támogat, mert nem érzi elég erősnek a bolgár hadsereget a törökök elleni háborúra, ráadásul nem kap támogatást se nyugatról, se Oroszországból. A felkelés kudarca után azonban a fő macedóniai törökellenes szervezet (VMRO) titokban pénzügyi támogatást kezd kapni Bulgáriától, ennek célja a Macedóniában lévő szerb és görög tevékenység ellensúlyozása. A kormányzat fő célja belföldön a vasúthálózat, valamint a hadsereg fejlesztése.

1908-ban a bolgár kormány kihasználja a nemzetközi helyzetet (a boszniai válságot), s kikiáltja Bulgária függetlenségét, megszakítva az utolsó hivatalos államjogi kapcsolatot Bulgária és az Oszmán Birodalom között (1878-1908 között Bulgária hivatalosan az Oszmán Birodalom vazallus állama volt). Ezzel együtt Bulgária hivatalos neve Bulgáriai Cársággá változik, Ferdinánd fejedelem pedig felveszi a cári címet, mégpedig nem a Bulgária cárja címet, hanem a bolgárok cárja címet, ezzel hangsúlyozva az oszmán uralom alatt élő macedóniai és trákiai bolgárok feletti igényét.

Ezzel kapcsolatos vicces eset. Mivel mindenki megszokta, hogy az államfőt őfensége a fejedelemnek kell nevezni, szokatlan volt az új, őfelsége a cár cím. Ezért a parlament döntést hozott, hogy aki parlamenti ülésen tévesen a régi címet használja, az pénzbüntetést köteles fizetni. Az első megbüntetett személy maga Ferdinánd cár lett, aki az első napokban egy parlamenti beszéd intézesekor saját feleséget őfensége, a fejedelemné néven nevezte meg. elfelejtve, hogy immár őfelsége, a cárné a helyes verzió. Észre is vette azonnal a hibát, majd befizette a pénzbüntetést.

A bolgár vezetés célja ettől kezdve a Szerbiával és Görögországgal való megegyezés a kozös törökellenes politika érdekében, valamint a török területen működő bolgár illegális fegyveres csoportok támogatása.

1912 elejére négy balkáni állam – Bulgária, Görögország, Montenegró, Szerbia – megállapodikt egymással a közös háborúban a törökök ellen.

A háború előtt egyedül Szerbia és Bulgária – ez volt akkor a két legerősebb állam a négy közül katonai értelemben – állapodik meg részben a megszerzendő török terület felosztásáról, Macedóniát illetően. Ami Görögországot illeti, hadereje gyengébb mind a szerb, mind a bolgár haderőnél, így nem látszik szükségesnek az előzetes megállapodás. Hallgatólagosan egyetértés van, hogy az etnikailag görög többségű területek Görögországhoz fognak kerülni, a Pelloponész-félszigetet északról határoló területek, elsősorban Epirosz, és a Földközi-tengeri szigetek, melyeknek akkor csak kisebb része tartozott Görögországhoz.

A háború megindítására 1912 szeptemberében az ürügyet az szolgáltatja, hogy Törökország elutasítja a négy balkáni állam követelését arra vonatkozóan, hogy adjon autonómiát a török fennhatóság alatt álló balkáni népeknek. Az elutasítás után Montenegró megtámadja Shkodra városát (jelenleg Albániában), ezt török hadüzenet követi, amire a másik három szövetséges is hadat üzen a törököknek.

A háborúra az alkalom ideális, ugyanis a török haderő éppen súlyos problémákkal küzd, Ugyanebben az időben folyik az olasz-török háború Líbiában, mely végül – 1912 októberében – teljes török vereséggel zárul. (Ekkor lesz Líbia olasz gyarmat.)

A négy szövetséges elosztja egymás között a katonai feladatokat. A legerősebb hadsereg a bolgár, ezért ez vállalja fel a támadást a török fő erők irányában: Trákiában Isztanbul felé. A görögök a haditengerészetükkel segítenek elsősorban: megakadályozzák, hogy a török hadihajók segítséget küldenek a szárazföldi csapataiknak. Szerbia és Montenegró pedig a hadi terület nyugati részen aktív.

A hadműveletek rendkívül sikeresek, több területen a török ellenállás gyorsan összeomlik. A török erők a legkeményebb ellenállást Shkodra, Joaninna (ma: Görögország) és Edirne (ma: Törökország) városoknál tanúsítják, de végül ezeknél is szövetséges győzelem születik.

Több eset van, amikor a szövetségesek igyekeznek egymással is versenyt futni, mivel nem igazán bíznak meg egymásban. A legnevezetesebb eset Thesszaloniki, melyet a bolgár és a görög csapatok is igyekeznek elfoglalni. Végül a görög csapatok pár órával a bolgárok előtt érnek a városba.

1913 májusában ül össze Londonban a négy győztes hatalom a vesztes Törökországgal együtt a háború politikai lezárására. A nagyhatalmak hozzáállása nem egységes. Anglia és Németország hivatalosan Törökország szövetségesei. Anglia ennek ellenére titokban támogatja Görögországot (azon az alapon, hogy az a kisebbik rossz, ha az angol szövetséges görögök szerzik meg a területeket, mintsem az orosz szövetséges szerbek). Németország pedig éppen szeretette volna megnyerni Bulgáriát szövetségesnek Anglia és Franciaország ellenében, így szintén titokban támogatja Bulgáriát. Ausztria-Magyarország szintén támogatta Törökországot, de nem volt hajlandó annak segítséget nyújtani, ehelyett inkább igyekezett a szerb területnövekedést korlátozni, s erre a legjobb mód az albán felkelés és a bolgár igények támogatása volt Szerbia ellenében. Anglia végül a bolgár igényeket is támogatta, azon az alapon, hogy még mindig jobb, ha Trákia bolgár lesz, mintha orosz lenne, ugyanis Oroszország egyik célja akkoriban Isztanbul meghódítása volt. Oroszország pedig a kezdettektől a négy balkáni államot támogatta, azzal a titkos reménnyel, hogy a háború közelebb visz a nagy terv (Isztanbul meghódítása) eléréséig. Egyedül Franciaország volt az, mely mindvégig a török oldal mellett állt ki, azonban a francia vezetés úgy döntött: csak akkor lép fel aktívan, ha Anglia is így akarja, ami nem következett be.

A londoni megállapodás végülis gyakorlatilag ügy dönt, hogy azé az adott terület, aki azt katonailag birtokolja, két pontot leszámítva:

létrejön Albánia mint független állam, így a szerb, montenegrói, és görög csapatoknak vissza kell vonulniuk az általuk megszállt terület egy részéről, azt átadva Albániának.

a nagyhatalmak szerint Bulgária túl közel került Isztanbulhoz, így a bolgár-török határt kb. 70 km-mel északnyugatabbra húzzák meg:

A londoni megállapodás hatalmas felháborodást vált ki Bulgáriában, Elsősorban Macedónia kapcsán, melynek csak a keleti részét kapja Bulgária, a többit elosztotta egymás között Görögország és Szerbia, s elfelejtődik az egy évvel korábbi bolgár-szerb magállapodás is.

A bolgár kormányzat és a közvélemény a háború alatti jelentős bolgár sikerektől megrészegülve hiszi, hogy biztos a győzelem, ha Bulgária megtámadja szövetségeseit. Így Bulgária júniusban megtámadja Szerbiát és Görögországot Macedóniában: a cél délen Thesszaloniki elfoglalása, nyugaton pedig a szerb és görög erők kiűzése a területről egészen az albán határig.

Az eseményeket látja Törökország is. Isztanbulban puccs távolítja el a török közvélemény szerint gyenge és áruló kormányt, helyére radikálisok jönnek. A török hadsereg. kihasználva azt, hogy a bolgárok Macedóniában harcolnak, megtámadja Bulgáriát délkeletről.

Természetesen a bolgár haderő nem képes három ellenséggel megbirkózni. Ráadásul időközben megjelenik Románia, mely kijelenti, hogy Macedóniában 400 ezer román él (a valódi szám kb. 60-70 ezer lehetett akkoriban), s e tényért területi kompenzációra jogosult, így követeli, hogy Bulgária adja át neki Dél-Dobrudzsát. Miután Bulgária ezt megtagadja, Románia hadat üzen, s a gyakorlatilag védetlen Észak-Bulgáriában egészen Szófiáig halad előre.

Augusztusban Bulgária kapitulál. Az újabb megállapodás megváltoztatja a Londonban megállapított határokat, Bulgária rovására:

Kelet-Trákia Törökországhoz kerül (ekkor alakul ki a mai Törökország európai határvonala),

Macedónia délkeleti részét megkapja Görögország,

Dél-Dobrudzsa Romániához kerül (ezt Bulgária 1940-ben visszaszerzi, máig bolgár terület),

Bár Bulgária így is megnöveli területét a balkáni háborúk előtti állapothoz képest, hiszen megkapja Macedónia északkeleti részét, valamint Nyugat-Trákiát, ezzel kijutva az Égei-tengerre, mindezt a bolgár közvélemény súlyos vereségként éli meg, elsősorban amiatt, hogy a bolgár többségű Macedónia legnagyobb részét Szerbia és Görögország kapja meg.

Következik: az I. világháború Bulgáriában.

Térképek

Bulgária és a környező államok területe